talán elmúlt félévem egyetlen igazi külföldi utazása. talán elkövetkező félévem egyetlen igazi külföldi utazása. úgy jött, hogy itt bulgáriában szünet van január 10-ig. se én, se az ünnepekre ittmaradt erasmusosok nem tudnak a seggükön ülni, ígyhát irány dél. szereplők velem együtt négyen vannak, sz és i lengyelek, e holland. első lépés a veliko tarnovo-melnik 400 km lestoppolása párokban. stoppoló versenynek azért nincs nagyon értelme, mert bár a két pár tökéletes rajtfelállás lenne, de i egyedüli lányként egyértelműen mindig a gaőztes csapatban szerepel. ahhoz képest, hogy szófián tömegközlekedéssel kell átjutni, egészen korrekt idő alatt lejutunk bulgária legkisebb városába.
homokpiramisok melnik mögött.
melnik kedves hely. kevésbé látványosat vártam, több ház, nagyobbak, szebbek, érdekesebb elrendezés, a környező piramishegyek magasabbak mint elképzeltem. emellé abszolút sajnálatossá teszi a tényt, hogy eddig nem jártam arra, hogy 10 leváért (5 euró) van szállás, 4 leva egy liter házibor (menő bortermő vidék, churchill kedvence), 1 leva egy deci házirakija (különösen értékelendő úgy, ha 15 km-re van egy olyan ország, ahol helyen 5 euró a sör korsója). lökött utitársak ezt nem értékelik, teáznak és palacsintáznak a helyen, ahol még zenét is választhatunk. van minden, szerb, görög, bolgár? másnap napsütésre ébredünk egészen korán, hogy lássunk is, utazhassunk is tovább szalonikibe. hegyek körbe lenyűgözőek, mind a piramis szerűek, mint az eggyel távolabbi pirin hegység havas 3000 métert ostromló csúcsai. felmászunk romos helytartói házhoz, barátságos bertnáthegyieket próbálunk lerázni.
szalonikibe azért megyek, hogy lássam a többiek arcán a csalódottságot. merthogy ugye mekkora egy betondzsungel a belváros, mennyire híján van a parkoknak és mennyire semmilyen a tengerpart. couchsurfingelünk, nagyon kedves lánynál és bátyjánál. azon a környéken laknak, ami a legjobb a városban: barcelonához hasonlóan megamardt itt is egy kisebb régi rész a belvároson belül. annyira nem középkori, de mégis girbegurba és a domboldal is ad egy pozitív hangulatot neki. vasilis este körbevisz egy sétára a környéken, várfal, ilyesmi. sör. szalonikiben az a jó, amit nehéz észrevenni 1-2 napos látogatás alatt. hogy gyűjtőhely, európa kapuja. egész balkán sereglik le oda, bolgárok, macedónok, albánok. munkáért, reptérért, tanulni, bulizni, ikeázni. keletről törökországon keresztül ez a legnépszerűbb sengen határ az illegális bevándorlóknak (eu-ba érkezők 80%-a görögországon keresztül jön!). az afrikai fekete napszemüveg, nike sportcipő és telefon aksi árusok az utcán egészen új jelenség. korábban valami görög rokonsággal, kapcsolattal rendelkező ex-szovjet (grúz, örmény, kazah) és törökországi pereputtyok jöttek.
terv az volt, hogy reggeli fél kilences busszal megyünk tovább meteorákhoz. deles buszra sikerül felkapnunk. 20 euró, ami a legdrágább költekezés az egész út során és még azt se kapjuk cserébe, hogy hiphopp megérkezünk, át kell szállni.
naplemente kastrakiban.
a hely ugyanakkor csodálatos. 16 fokban és napsütésben méginkább. kalampaka a fővárosa a látványosságnak, szállást mi a szomszédos kastrakiban foglaltunk, mert olcsóbb volt, közelebb van a kolostorokhoz és sokkal meghittebb. sydney hotel, mert ausztrál a tulaj. egészen korrekt hely, 55 euró a négyfős erkélyes szoba, amihez reggelit is kapunk. még egy lonely planet turkish phrasebookot is lenyúlok az ottfelejtett könyvek közül. délután-este még mászunk egyet sziklák tövében, találunk barlang lakot, de arra már nem futja világosban, hogy hasadékon át lemerészkedjünk kalampakába. tavernázás. görögországban alapvetően eszméletlenül jó a kaja. lökött utitársak nem boroznak, nem kacérkodnak, sültkrumpli-kóla kombót tolnak. e volt bátor, bevállalt egy tzatzikit (amiről nem tudta, hogy micsoda!). szerencsémre, mert ő a joghurtot csak édesen eszi, nyertem egy tzatzikit a kommersz szuvlaki-saláta menümhöz. csodálatos hely igazából, egészen olyan, mint vamvakiában volt akkor régen.
reggelinél a hotelben tovább ámulok e-en, magyarokat megszégyenítő módon bír minél többet enni, mert ingyen van. oké, nekem is jól esik, hogy a 13,5 euróban benne van a reggeli sonkás-sajtos, marmaládos szendvics, tojással és teával, de azért mégis mégis. inkább veszek nagyszerű kenyeret péknél egy euróért (a családias kastraki további előnyei). és irány fel, kolostorokba. kocsival lenne a legjobb körbenézni, mert a girbegurba utak közt apró kilátókkal tarkított lélegzetelállító tájon gyalog fél-egy órás távolságok vannak a kolostorok között. stopp a második opció, a mi opciónk és szerencsére felfele kutyagolva 4-en is beférünk az első kis renault-s hapsi mellé, aki a legtetejére, a metamorphoseos kolostorhoz. ezt meg is nézzük belülről, majd lefele indulás: varlaam és roussanou kolostorok. újabb stopp ismét kicsit fel az agia triadához. szuper, 4-5 óra mászkálás után lassan indulni kéne hazafele.
metamorphoseos.
vannak méretek.
az utitársak: sz, i és e.
hegyek mindenhol.
hotelbe vissza, cucc felkapás és újra szétválás. ezennel én kapom párnak i-t, mint a stoppgyőzelem garanciáját. kalampakából rögvest fel is kap egy házaspár suv-val és visz az északi autópályára. karácsony óta kirándulnak észak-görögország szerte, amire roppant irigy tuduk lenni. autópálya rengeteg alagúttal (670 km-éből 99 alagút) és egyetlen benzinkúttal. itt ki is ugrunk az adott kocsiból, mert valami ösztön azt súgja. két bolgár kocsi is áll bent, így kapunk fuvart keresztül szalonikin, haza, blagoevgradig. teljesen nyilvánvaló, hogy bulgáriának otthon érzése van. nyelvet értem, utakat, városokat ismerem. maradék 100 km szófiáig már nem jelent gondot sötétben sem. majd 600 km-t sikerült stoppolni szűk hét óra alatt olyan utakon, aminek alig negyede autópálya. autóbusz, tarnovo, taxi és éjjel kettőkor már zuhanyzom is. (másik csapat bénázott, délnek ment kamapkából, vonatozott szalonikibe, vonatozott szófiába.)
szvaneti, a kaukázusba zárt völgy. bejutni két helyen lehet, balról és jobbról. balról egyszerűbb, ez az út zugdidiből visz északra majd nyugatra. amivel nagyszerűen le lehet írni a régiót az az, hogy mióta hirosimára rádobták az atombombát, talán a föld egyetlen területe, amit nem hódított meg idegen hadsereg. a szvánok a grúzhoz rokon nyelvet beszélnek, így legegyszerűbb, ha hozzájuk tartoznak országilag. és mindkét út hozzájuk vezet, tehát ez a legpraktikusabb is. további ismertetőjel a mindenfelé feltűnő szván tornyok. települést lehetetlen enélkül fényképezni, olyanok, mint egyszerű négyszög alapú bástyák. csak igazából minek. egy teória, amit hallottunk, hogy tálen nagy a hó, annyira, hogy belepi és csak fentről (7-8 méter legalább) lehet csak közlekedni. valósabb, hogy valami katonai védelmi dolog, elég furcsa rendszer.
bécsi repteret szeretném kicsit dicsérni. mivel úgy jött ki, hogy busz csak a gép indulása előtt két és fél órával érkezik oda pestről, volt időm körbenézni. elsőre azt hittem sok lesz és a végtelenbe fogom magamat unni.
eléggé unom már a szeged-újvidék-belgrád-nis-szófia útvonalat, így jött, hogy most bulgária fele románián át menjek. főleg, hogy veliko tarnovo a cél, ami még nem is a nyugati részen van, még a légvonal is a kárpátokat szeli át. orangeways 6500-ért elvitt csíkszeredába, amiből annyit láttam, hogy gara mircurea ciuc és stoppoltam is tovább sepsiszentgyörgyre. kedves dolog erre így közlekedni, főleg, hogy nem kell idegen nyelveket tudni. kettőből jön össze a táv, elsőre egy útépítő, sóderhordó teherautós, aki jobban ismeri magyarországot, mint én. mármint földrajzilag. aztán jön az igaza, vw kisbusz, román sofőrrel, két székely melóssal és egy stoppos bácsival. ők már tolják rendesen a pityókát, volt, hogy visszakérdeztem, hogy is gondja ezt a kérdést.
